Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása

Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi egyesületének elnöke avatta fel csütörtökön az egyesület pécsi csoportjának új számítógépes klubját.


Dátum: 2002-04-04 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:22.977178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A klub létrehozását a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) informatikai kormánybiztossága támogatta tízmillió forinttal, az összeg a működés egy évre szóló költségeit is tartalmazza.

Az avatáson Kövér László elmondta: a pápai után ez már az egyesület második olyan klubja, amely a hátrányos helyzetű, számítógépes hozzáféréssel nem rendelkező gyermekek oktatását, képzését segíti.

A klub tizenegy gépből, egy szerverből és két nyomtatóból álló felszereltsége, valamint az egyesület által biztosított szoftverek ingyenes lehetőséget kínálnak az oktatási intézmények tanulóinak, előzetes bejelentkezés alapján pedig minden hátrányos helyzetű gyermeknek, hogy megismerkedjenek az információs technika legújabb eszközeivel.

Az egyesület elnöke elmondta, hogy a MeH által biztosított összesen ötvenmillió forintos támogatást a gyermekmentő szolgálat, eddigi gyakorlatának megfelelően, pályázatok útján juttatja el iskolákhoz, számítógépes klubokhoz és olyan emberekhez, akik programjaikkal a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását segítik.

Hozzáfűzte: az említett forrásból támogatják a fogyatékos gyermekek integrációját segítő számítógépes tanfolyamok szervezését és olyan játékszoftverek kifejlesztését is, melyek mentesek az agressziótól.

Kövér László azt is közölte, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat romániai egyesületének nagyváradi csoportja a Compaq Computer Magyarország Kft. támogatásával a pápaihoz és a pécsihez hasonló számítógépes klub létrehozásába fogott, és a magyarországi egyesület is folytatja a hálózat további bővítését.

Kapcsolódó elemek