Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feszültség Kerbelában

Amerikai katonák vették körül szombaton az iraki Kerbelában annak a vallási vezetőnek a házát, akit azzal vádolnak, hogy az ő fegyveresei öltek meg péntekre virradóra három amerikai katonát és két iraki rendőrt.


Dátum: 2003-10-19 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:46.679291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hírügynökségi jelentések szerint az akcióban lengyel és bolgár katonák is részt vesznek.

Az amerikai és a lengyel parancsnokság alatt álló nemzetközi erők katonái nagy számban vonultak be a síiták szent városába, és körbevették Mahmud al-Hasszani vallási vezető házát, valamint két síita imám sírhelyét. Páncélozott járművekkel zárták le az utakat, a levegőben helikopterek köröznek.

A helybeliek azt állítják, hogy a keresett síita vezető fegyvereseivel együtt ismeretlen helyre távozott az amerikaiakat ért támadás után.

A hírügynökségi jelentések emlékeztetnek arra, hogy a Szaddám Huszein uralma idején elnyomott síiták soraiban eddig azok a mérsékelt vezetők voltak a hangadók, akik az Irakot megszálló erőkkel való óvatos együttműködést szorgalmazták. A legtöbb támadást mostanáig a "szunnita háromszögként" emlegetett térségben - Bagdadtól északra és nyugatra - hajtották végre az amerikai erők ellen.

Az iraki fővárostól délre fekvő Kerbelában végrehajtott támadás azt mutatja, hogy egyre erősebb az Amerika-ellenesség a radikális síita vezetők fiatal hívei között - írta a Reuters brit hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek