Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush a kínai űrprogramról

Nem jelent feltétlenül fenyegetést a kínai űrkutatási program - vélte George Bush amerikai elnök egy szombaton sugárzott tévéinterjúban.


Dátum: 2003-10-19 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:47.294377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ez érdekes fejlemény. Nem hiszem, hogy feltétlenül fenyegetést jelentene - jelentette ki George Bush a kínai űrkutatási programra utalva az Asia Channel News televíziós csatornának adott nyilatkozatában.

Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína képes lesz az amerikaiakéhoz hasonló felfedezéseket tenni a világűrben. Az ennek eredményeként létrejövő technológia az emberiséget segíti majd - idézte George Bush szavait az AFP francia hírügynökség.

Kína - a volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után - szerdán bocsátott először a világűrbe űrhajót emberrel a fedélzetén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek