Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Siófoki szállodafejlesztés

Három siófoki szálloda korszerűsítése kezdődhet el a Széchenyi terv balatoni idegenforgalmi pályázatán nyert támogatásoknak köszönhetően, összesen 2,4 milliárd forint értékben, 824 millió forint állami támogatással.


Dátum: 2002-04-04 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:23.330549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balázs Árpád, Siófok polgármestere csütörtökön rögtönzött sajtótájékoztatón jelentette be a Gazdasági Minisztérium döntését, amely lehetővé teszi, hogy négycsillagos szolgáltatásokat nyújtóvá válhasson három tóparti szálloda.

A Vértes Szálloda felújítására az oroszlányi Hotel Vértes Kft. 204 millió forintot kapott, a teljes beruházás tervezett összege 510 millió.

Az Azúr Szállót működtető kft. a több mint 1,3 milliárd forintra tervezett minőségi fejlesztéséhez 400 millió forint támogatást kapott.

A budapesti Hoffman Kft. széplaki szállodáját a tervek szerint 550 millió forint fölhasználásával korszerűsítik, ehhez 220 millió támogatást ítéltek meg a Széchenyi-terv pályázatán.

A siófoki polgármester elmondta: a Vértes és az Azúr Szálló fejlesztésénél a közeli Nagyberényben föltárt gyógyvíz adottságait is felhasználják, mindhárom pályázat-nyertes szállodában konferencia-termet is létesítenek.

A Széchenyi-terv balatoni idegenforgalmi pályázatának legutóbbi, most lezárult fordulójában még egy siófoki kezdeményezés szerepelt sikerrel: a Kilitiben működő Szent Kilit Római Katolikus Plébánia majdnem 30 millió forint támogatást nyert el a műemlék kálvária és templomkert 45 millió forint értékű felújításához.

Kapcsolódó elemek