Romlik a tanyán élő gyermekek helyzete
Csongrád megye egyre romló gazdasági helyzete leginkább a tanyán élőket sújtja, rontva a gyermekek esélyegyenlőségét - jelentette ki Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester egy, az önkormányzat által a közelmúltban végeztetett felmérés eredményét ismertetve.
Dátum: 2003-10-19 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:48.773764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A jelenlegi szociálpolitika cinikus és nemtörődöm magatartást folytat ezekkel a tényekkel szemben" - mondta a fideszes parlamenti képviselő, polgármester.
A felmérés egyértelműen bizonyítja, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a tanyán élők helyzetének javítására, s biztosítani kellene az ehhez szükséges anyagi forrásokat - mondta.
A vizsgálat adatait ismertetve Nógrádi Zoltán elmondta: Mórahalom térségében, a homokhátságon az utóbbi öt évben tíz százalékkal, húszezerre nőtt a tanyai lakosság száma, tízezer tanya közül 1200-ban csaknem kétezer gyermeket nevelnek.
Az 1200 tanya öt százalékában nincs villany, s minden tizedik épületben van csak egészséges ivóvíz. A tanyák több mint fele 1945 előtt épült, csak tíz százalékuk fiatalabb húszévesnél - sorolta.
Tájékoztatása szerint a tanyai gyermekek 35 százaléka három kilométert gyalogol naponta - télen, nyáron - egy buszmegállóig vagy az iskoláig, 25 százalékuknak három-öt kilométert kell megtenniük.
"További húsz százalék esetében ez a távolság öt-tíz kilométer" - közölte a polgármester.
Kitért rá, hogy a családok egyre romló egzisztenciális helyzetével együtt jár a zárkózottság fokozódása: sok probléma marad rejtve, krízishelyzetek alakulnak ki.
A polgármester ismertette a gyermekjóléti szolgálatok adatait, amelyek szerint a homokháti kistérség 14 településéről gondozásba vett 518 gyermek több mint 70 százaléka külterületen, tanyán él.
MTI - fidesz.hu