Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush kizárja a megnemtámadási szerződést

George Bush amerikai elnök vasárnap kizárta, hogy az Egyesült Államok megnemtámadási szerződést kötne Észak-Koreával Phenjan atomprogramjának felszámolásáért cserébe, de hangsúlyozta, hogy Washington nem tervezi az ázsiai ország megszállását.


Dátum: 2003-10-19 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:49.067844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt az amerikai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletének otthont adó Bangkokban közölte újságírókkal, miután találkozott Thakszin Sinavatra thaiföldi kormányfővel. "Ha úgy gondoljuk, hogy van lehetőség a folyamat előmozdítására, akkor ezt megvitatjuk majd tárgyalópartnereinkkel. Ilyen szerződést azonban nem kötünk" - hangoztatta Bush újságírók előtt az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalásokra is utalva.

A megnemtámadási szerződés elutasítása dacára Bush nyitva hagyta a lehetőséget az előtt, hogy valamilyen más formában biztonsági garanciákat nyújtsanak Észak-Koreának - jegyezte meg a Reuters hírügynökség. Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteken közölte: Washington új elképzeléseket dolgoz ki a phenjani atomprogram felszámolásáért cserébe nyújtandó biztonsági garanciákkal kapcsolatban, e tevékenység azonban még csak kezdeti szakaszában tart - tette hozzá a hírügynökség.

George Bush nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem tervezi Észak-Korea megszállását, mindazonáltal leszögezte, hogy Phenjannak ellenőrizhető módon fel kell számolnia atomprogramját.

Észak-Korea hosszú ideje követeli, hogy az Egyesült Államok kössön vele megnemtámadási szerződést, mielőtt Phenjan lemondana atomprogramjáról. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feltételezése szerint Észak-Korea már birtokában lehet egy-két atomtöltetnek. Az Egyesült Államok Kína, Oroszország, Japán és a két Korea részvételével korábban hatoldalú tárgyalásokat folytatott az észak-koreai atomprogramról; a megbeszéléseken e program beszüntetésére kívánták rávenni a phenjani vezetést. Ez utóbbi szombaton viszont közölte, hogy csak akkor érdekelt a hatoldalú megbeszélések felújításában, ha az Egyesült Államok hajlandó tárgyalni a megnemtámadási szerződésről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek