Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Behívják a tartalékosokat Izraelben

Több száz tartalékost hívtak be vasárnap Izraelben, hogy megerősítsék a megszállt Ciszjordániában és a Gázai-övezetben lévő haderőket az erőszakos cselekmények megszaporodása miatt.


Dátum: 2003-10-19 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:49.365815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Izraeli katonai források szerint öt zászlóaljnyi tartalékost hívtak be, hogy megerősítsék a sorállományú egységeket, amelyeknek létszámát a védelmi kiadások csökkentésével korlátozták - jelentette a Reuters.

Mint a hadsereg szóvivője az izraeli állami rádiónak elmondta, újabb terrorhullámmal kell szembenézni, ezért kellett a tartalékos állomány mozgósításához folyamodni.

Izraeli katonák négy palesztint öltek meg szombaton Ciszjordániában és a Gázai-övezetben, köztük a Hamász radikális palesztin szervezet egyik tagját. A Hamász bosszút esküdött emiatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek