Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csőd fenyegeti az MTV-t

A Magyar Televízió kiadásai olyan magasak, hogy csőd közeli helyzetbe kerülhet az intézmény - hangoztatta Ragáts Imre elnök. Azt is kijelentette: nem érdekli, hogy a kormányfő elégedett-e a műsoraikkal.


Dátum: 2003-10-19 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:50.289251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ragáts Imre MTV-elnök és Czeglédi László, a köztévé kuratóriumi elnökének pénteki tájékoztatóján kiderült: az Országgyűléstől kért újabb hatmilliárd arra elegendő, hogy fél évre megoldja a televízió likviditási problémáit. Ragáts szavai szerint 22 milliárd forintot vesz igénybe csak az, hogy a tv kifizesse az őt terhelő járulékos költségeket: az Antenna Hungáriának járó díjat, a bérleti költségeket, a vissza nem igényelhető áfát. Kitért arra, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében 21 milliárd forint szerepel az MTV számára, ami csupán arra elegendő, hogy sötét legyen a képernyő.

Arról is beszámoltak: mégsem lesz koordinációs igazgató a Magyar Televízióban Hortobágyi Éva, Medgyessy Péter személyi titkárának édesanyja. Hamarosan kinevezik viszont Kósa Somogyi Györgyöt stratégiai igazgatónak, akinek feladata az MTV új székházba költözésének előzetes koordinálása lesz, illetve a köztévé tematikus csatornáinak létrehozását felügyeli majd. Kósa Somogyi jelenleg Kiss Péter kancelláriaminiszter tanácsadója, három éve távozott a köztévétől több mint 11 millió forintos végkielégítéssel.

Az Aktuális igazgatósága vezetője, Rudi Zoltán ugyancsak 2000-ben távozott a köztévétől, - a Magyar Nemzet információi szerint - több mint 20 millió forint végkielégítést vett fel.

Az előző ciklusban távozottak után járó pénzösszeget a Pénzügyminisztérium állta. A tárca rendelete szerint a volt munkatársak öt éven keresztül nem dolgozhatnak az MTV-nek, hacsak nem fizetik vissza végkielégítésüket.

Három munkatárs - az összeg nagyságára való tekintettel - részletekben fizeti vissza végkielégítését, és Kósa Somogyi is eleget fog ennek tenni - hangsúlyozta Ragáts. Hozzátette: amikor ügyvezető elnök lett a televízióban, levélben fordult a munkaügyi és a pénzügyminiszterhez az ötéves visszafoglalkoztatási tiltás feloldásáért, mivel szerinte az hátrányos az MTV számára. Mint mondta, az előző televízióelnökök megállapodásai miatt eddig 182 millió forintot fizettek ki a távozásokért. A Magyar Nemzet azon felvetésére, hogy volt-e Merényi Miklós Híradó-főszerkesztő távozása előtt informális találkozó közte és a miniszterelnök között, amelyen Medgyessy kritizálta a tévé hírműsorait, leszögezte: nem volt ilyen találkozó, és nem érdekli, hogy Medgyessy elégedett-e a műsoraikkal.

Pindroch Tamás - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek