Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabadlábon Arkan feltételezett gyilkosai

Szabadlábra helyezték a szerb hatóságok az Arkan néven elhíresült délszláv háborús haramia feltételezett gyilkosait.


Dátum: 2003-10-19 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:50.621431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az RTS belgrádi állami televízió érdeklődésére a legfelsőbb bíróságnál megerősítették, hogy pénteken szabadlábra helyezték Dobrosav Gavricot és Milan Djuricicet. A hírt több belgrádi lap is megírta hét végi számában, de mindeddig bizonytalan volt az értesülés helytállósága, mivel a legfelsőbb bíróság elnöke, Sonja Brkic sem tudott minderről semmit.

A rettegett szerb szabadcsapatvezért 2000. január 15-én gyilkolták meg a belgrádi Interkontinental szállodában, a merényletben életét vesztette Arkan két testőre is. A belgrádi kerületi bíróság 2001. október 26-án első fokon húsz évi börtönbüntetésre ítélte Gavricot. Bűnrészesség miatt Djuricic 15 évet kapott, illetve ugyanennyi időre fosztották meg szabadságától távollétében Dragan Nikolicot, aki jelenleg egy ausztriai börtönben vár kiadatására.

A legfelsőbb bíróság tavaly szeptember 24-én perújrafelvételt rendelt el, s most méltányolta az ügyvédek panaszát, amely szerint azóta eltelt több mint egy év, s ennél hosszabb ideig senkit sem lehet előzetes letartóztatásban tartani. A vádlottak szabadlábon védekezhetnek.

Arkan az Interpol által körözött nemzetközi bűnöző volt, több bankrablást követett el Nyugat-Európában, a hágai Nemzetközi Törvényszék 1997-ben emelt vádat ellene emberiesség elleni bűntettek és háborús bűncselekmények miatt. A neve igazán a délszláv háború idején vált ismertté: az általa vezetett félkatonai szabadcsapatok - úgynevezett Tigrisek - a legvérengzőbb tömeggyilkosságokat követték el Boszniában és Horvátországban, de több koszovói bűntettet is a számlájukra írnak. Arkan kiterjedt üzleti tevékenységet is folytatott a volt Jugoszláviában, megalapította a Szerb Egység Pártját, amely mindmáig képviselteti magát a szerb parlamentben.

Érthető okokból az Arkan-gyilkosságnak az ország határain túl is volt visszhangja. A merénylet azonban minden részletében mindmáig nem tisztázott: nem került meg például a gyilkos fegyver, és azt sem tudni, hogy kik voltak a merénylet megrendelői.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek