A Fűzesabony-Debrecen útszakasz rehabilitációja
Folytatódik a Fűzeesabonyt Debrecennel összekötő 33-as számú főközlekedési út rehabilitációja, a Hortobágytól Debrecen felé tartó 7,5 kilométer hosszúságú szakasz felújításával.
Dátum: 2002-04-04 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:23.645879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felújításra váró útszakasz alapkövét csütörtökön helyzete el Láyer József, a Hajdú-Bihar Begyei Közgyűlés elnöke, valamint Kósa Lajos debreceni, Cseri Géza hortobágyi és Sóvágó László hajdúszoboszlói polgármester.
Hossó Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója elmondta: a felújítási tervek már 1996-ban elkészültek, s akkor kiépült a 33-as számú főút, valamint a Balmazújváros-Hajdúszoboszló önkormányzati utak kereszteződésénél a körforgalmi csomópont. - Az útrehabilitáció többi szakaszán - Hortobágy és Debrecen között - finanszírozási okokból eddig nem kezdődhettek meg a kivitelezési munkálatok - mondta az igazgató.
Hozzáétette: a tervezésnél figyelembe kellett venni, hogy az út a Hortobágyi Nemzeti Parkon természetvédelmi területen halad keresztül.
Hossó Attila tájékoztatása szerint a mostani, hortobágyi településtől számítva 7,5 kilométeres útszakasz felújítása 822,5 millió forintba kerül.
Az építési munkák során mindkét oldalán szélesítik az utat, amelyet az eddigi hat méter helyett, 7,5 méter széles pályatestű lesz. - Ezen túlmenően az út két oldalát 1,75-1,75 méter széles padkát alakítanak ki - fűzte hozzá az igazgató.
Elmondta azt is, hogy várhatóan júniusban elkezdődik az út további 6,5 kilométeres, a Balmazújváros-Hajdúszoboszló körforgalmi csomópontig tartó szakaszának a felújítása is.
Hossó Attila végezetül elmondta: a munkálatok átadási határideje szeptember, illetve október vége, de remény van arra, hogy a kivitelezők mindkét esetben egy-egy hónappal hamarabb elkészülnek.