Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prágában a dalai láma

Nem javult a helyzet Tibetben, mert a kínai kormányzat továbbra is elnyomja az ottani lakosság kultúráját és támogatja a kínaiak betelepülését az egykori autonóm tartományba, hogy megváltoztassa az ottani lakosság etnikai összetételét - jelentette ki a dalai láma vasárnap délután Prágában, amikor megnyitotta a Tibetet támogató szervezetek nemzetközi tanácskozását.


Dátum: 2003-10-19 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:54.223231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Leszögezte: a tibeti emigráns kormány őszintén keresi a tibeti helyzet megoldását, s bízik abban, hogy sikerül tartós párbeszédet kezdenie Pekinggel a rendezésről.

A dalai láma hangsúlyozta, hogy nem viseltetik ellenszenvvel sem a kínaiak, sem a kínai kormány iránt, de visszautasítja Peking vádjait, miszerint ő "felforgató és szeparatista" lenne.

A Tibetet támogató szervezetek prágai nemzetközi tanácskozása miatt pénteken éles diplomáciai szóváltásra került sor Csehország és Kína között. Kína nyilatkozatban bírálta a cseh kormányt, hogy "nemcsak engedélyezte a konferencia megtartását, de még támogatta is a dalai láma klikkjét, valamint a nemzetközi Kína-ellenes erőket". A kommunista Peking szerint a dalai láma "politikai emigráns" és nem "egyszerű egyházi személyiség", továbbá "Kína-ellenes" és "megkérdőjelezi" az ország egységét.

"Nem kizárt, hogy egyes hatóságok Kínában, Csehországban vagy másutt is most egy kicsit idegesek. Az idegességre azonban senkinek sincs logikus és értelmes oka. Nem avatkozunk be senki belügyeibe, csak segíteni akarunk egy problémát megoldani" - jelentette ki Václav Havel cseh exállamfő, akinek meghívására érkezett Prágába a dalai láma.

A tanácskozáson résztvevők felszólalásaikban egyetértettek azzal, hogy a tibeti helyzet nem javul, s ezért nyomást kell gyakorolni a kínai kormányra, hogy állítsa vissza a tibeti szabadságjogokat.

Jan Ruml, a cseh szenátus alelnöke szerint Peking megsérti az emberi jogokat Tibetben, s megszállóként viselkedik. "Az emberi jogok egyetemesek. Érvényesítésükért harcolni kötelességünk" - jegyezte meg a politikus.

A korábban önálló, autonóm Tibetet 1951-ben foglalta el a kommunista Kína. Peking azt állítja, hogy Tibet a történelmi Kína szerves része. A dalai láma a tibeti felkelés leverése után 1959-ben menekült külföldre. Ez az ötödik csehországi látogatása. A tibeti fórum felett Petr Pithart, a cseh szenátus elnöke vállalt védnökséget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek