Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érvényes a romániai népszavazás

Érvényesnek bizonyult a Romániában szombaton és vasárnap rendezett alkotmánymódosító népszavazás, mivel a becsült adatok szerint a választásra jogosultak 54,46 százaléka jelent meg az urnáknál.


Dátum: 2003-10-20 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:57:57.214972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Választási Iroda vasárnap este, az urnák zárása után mintegy másfél órával tette meg az első bejelentését, amely egyelőre csak becsült adat. Az iroda a több mint tizenötezer szavazókör közül 2200-nak az eredményeit vette alapul, s ebből számította ki, hogy a részvételi arány több mint négy százalékkal haladta meg a népszavazás érvényességéhez szükséges minimális küszöböt (ötven százalék plusz egy fő). A részvételi arány vidéken volt a legnagyobb, az urnáknál megjelentek több mint 67 százaléka falusi lakos.

Ion Iliescu államelnök a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában megerősítette a választási iroda által közölt adatot, és örömét fejezte ki a referendum eredményességét illetően.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek