Észak-koreai kísérlet
Észak-Korea - meg nem erősített japán értesülés szerint - kísérletet hajtott végre hétfőn egy hadgyakorlat keretében rövid hatótávolságú, hajók leküzdésére tervezett rakétával.
Dátum: 2003-10-20 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:01.358645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A japán nemzetvédelmi hivatal közölte Tokióban, hogy ilyen értelmű, meg nem erősített értesülést kapott. A dél-koreai védelmi minisztérium is jelezte, hogy hasonló információ birtokába jutott, de hozzátette, hogy még ellenőriznie kell az értesülést. Az NHK japán közszolgálati televízió jelentése szerint valószínű, hogy a hozzávetőleg száz kilométeres hatótávolságú kínai Selyemhernyó rakéta észak-koreaiak által módosított változatáról van szó. A mostani előtt Észak-Korea már kétszer is végrehajtott idén kísérleteket ilyen típusú rakétákkal, előbb februárban, majd márciusban.
MTI - fidesz.hu