Kaposvár a legvirágosabb város
A Virágos Magyarországért országos környezetszépítő vetélkedésre csaknem 340 település nevezett. A verseny győztes városa az idén Kaposvár, míg a legvirágosabb falu Balatonszárszó lett.
Dátum: 2003-10-20 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:02.578408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindkét település évek óta vállalta a megmérettetést, többéves munkájuk eredményeként képviselhetik 2004-ben hazánkat a Virágos Európáért versenyben. A támogató minisztériumok díjait az önkormányzatok képviselői ünnepélyes keretek között tegnap vehették át a Csiky Gergely Színházban. A díjazott településeknek egyebek között Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter gratulált. Szita Károly elmondta: a századfordulón is virágos jelzővel illették a várost, ezt továbbra is meg kell tartaniuk.
Somogyi Hírlap