Százhuszonöt éve született Krúdy Gyula
Százhuszonöt éve, 1878. október 21-én született Nyíregyházán Krúdy Gyula, a XX. század kiemelkedő magyar írója.
Dátum: 2003-10-20 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:04.461493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Apja felvidéki származású, jómódú ügyvéd, anyja parasztcsaládban született, majd szobalány lett. Nagybátyja Mikszáth-hős: Krúdy Kálmán. Krúdy Nyíregyházán, Szatmárnémetiben és Podolinban tanult, első novellája 15 éves korában jelent meg. 1895-ben a Debreceni Ellenőr munkatársa, majd Nagyváradra szerződött, írásait már rendszeresen közölték a lapok és folyóiratok. A millenniumi kiállításra jött Budapestre, s végleg itt maradt. Végiglakta a várost, először a Józsefvárosban, majd a Teréz-templomnál (az ún. Krúdy-házban) élt, később a Belvárosba, aztán a Margit-szigetre költözött. Utolsó éveit Óbudán töltötte, lakott szállodákban és rosszhírű házakban is.
Első kötete Üres a fészek címmel 19 éves korában jelent meg. Ezután évente 2-3, olykor 7-8 kötettel is jelentkezett. Eleinte Jókai, Mikszáth és Reviczky nyomán romantikus stílusban írt, a külföldiek közül Maupassant, Dickens, Zola és Turgenyev hatott rá. 1901-ben írta Az aranybányát, amely elmarasztalta a dzsentri-életmódot. A nyírségi kúriák világa módot adott a kritikus, ironikus ábrázolásra s a régi szép idők nosztalgikus búcsúztatására is (A szakállszárítón, Álmok hőse, Pajkos Gaálék). Krúdy nem volt képes teljesen kiszakadni a középnemesi rétegből, kritikus hangját nem folytatta.
1910-től a középkort idézte fel szepesi történeteivel (A lyukas tallér, Jézuska csizmája, Bőrcsuha), s a századvégi Pest hangulatát (Régi szélkakasok között). A magyar jakobinusok című regényével a történelem is témái közé került. 1914-ben a Petőfi Társaság tagjává választották, de tíz év múlva sem ment el oda. Bár írt a Nyugatnak és más folyóiratoknak, az írói csoportoktól távol maradt. Hősei
egyre jobban hasonlítottak rá, jellegzetes alteregója Szindbád, aki zeregyéjszakai utazó módján kalandozik az asszonyok körül (A francia kastély, Szindbád ifjúsága, Szindbád utazásai).
Első igazi nagy sikerét A vörös postakocsi hozta meg, 1914-ben. Ez a könyv és folytatása, az Őszi utazások a vörös postakocsin máig legnépszerűbb művei. A századforduló Pestjének hangulatával vette körül egyik hősét, Alvinczi Eduárdot, akit a kor jellegzetes alakjáról, a kártya- és lóversenyhős nábobról, Szemere Miklósról mintázott. E műveiben bemutatta a bohémvilágot, ahogy az olvasóinak álmaiban létezett. Későbbi munkái néhány kivétellel (Palotai álmok,
Aranykéz utcai szép napok) e témákat és stíluselemeket variálták.
A forradalmak alatt Móriczcal és Gárdonyival szerkesztette a Néplapot, emiatt később sok baja támadt. Anyagi gondjai enyhítésére írta azóta is népszerű Álmoskönyvét 1920-ban. 1919 utáni csalódásait a Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban című, befejezetlen, némileg szürreális regényében írta meg. Az 1920-as években egy sajátos, egyéni realizmust alakított ki, a századforduló világát kevésbé idealizált módon ábrázolta (Hét bagoly, Velszi herceg, Rezeda Kázmér szép élete). Ez utóbbi hőse is önarckép, a merengő, elvágyódó művész rajza. Ekkor írta legjobb történelmi regényeit a mohácsi vész koráról (Három király, 1926, 1929, 1930). A Valakit elvisz az ördög című kisregényében leszámolt a dzsentrit illető illúzióival. Az álom és valóság közti ábrázolást közvetlenebb hang, a valóság részletező feltárása váltotta fel a Boldogult úrfikoromban, vagy Az élet álom című regényeiben, ezek aprólékosan
mutatják be az eseménytelenséget is. Az Ady Endre éjszakáiban hiteles portrét festett a bohém költőről, A tiszaeszlári Solymosi Eszterrel a faji előítélettel szemben állt ki.
Krúdy, bár eleinte anyagi gondokkal küszködött, később sokat keresett könyveivel, mégis mindig pénzzavarban volt. "Pénzt akart keresni, s ahelyett remekműveket írt" - mondja Szerb Antal. Eladósodva halt meg 1933. május 12-én, Budapesten.
Kétszer nősült, de függetlenségét nem adta fel, olykor napi 12 órán át írt. Saját életét élte, imádta a jó vendéglőket, a különleges ízeket. Hatalmas, erős ember volt, sokszor keveredett konfliktusokba. Márai Sándor róla írt könyve, a Szindbád hazamegy egyszerre portré, megemlékezés, stílusbravúr és hódolat.
Krúdy a XX. század magyar irodalmának társnélküli alakja. Hallatlan termékeny volt, 60 regényt, majd 3000 novellát, több száz ifjúsági elbeszélést, ezernél több cikket és karcolatot, négy drámát írt. Mivel műveit, csekély átdolgozás után, új címmel másodszor is kiadta, pontos számukat szinte lehetetlen megállapítani.
Prózája lírai, impresszionista, emlékekre, hangulatokra, látomásokra épül, alakjai költők és ódivatú szerelmesek, korhelyek és újságírók, betyárok és kisasszonyok, akik havas felvidéki tájak vagy ódon budai utcák álomvilágában élnek. Történeteinek ideje nem egy valós múlt, hanem valamely, a modernitás előtti, nem azonosítható időszak, amikor az élet lassúbban, tempósabban folyt - a régi szép idők. A cselekmény párhuzamos szálai keverednek, olykor elvesznek, az idő linearitása helyett nála is váltakoznak az idősíkok - ebben sok modern írót megelőzött. Az idő a lélek magánügye - írja vele kapcsolatban Szerb Antal. Bár az anekdota műveinek alapja maradt, eltávolodott a mikszáthi anekdotikus prózától, jellemeit nem a cselekményből vezeti le, nyelve metaforákban és hasonlatokban gazdag, erősen zenei hatású. Bár a hivatalos irodalom életében alig értékelte művészetét, művei ma is igen népszerűek. Írásai alapján rendezte Huszárik Zoltán a magyar film egyik legjobb alkotását, a Szindbádot, Latinovits Zoltánnal a főszerepben.
MTI - Sajtóadatbank