Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óvszer: az egyetlen megoldás a HIV-vírussal szemben

Az Európai Bizottság támogatásával folytatott kutatási programok meggyőzően bizonyítják, hogy az AIDS kialakulását előidéző HIV-vírus nem képes áthatolni a gumióvszereken - közölték hétfőn a bizottság illetékesei.


Dátum: 2003-10-20 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:04.785757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E körülményt azért tartották fontosnak hangsúlyozni, mert az utóbbi időben kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, valóban olyan megbízható védelmet nyújtanak-e a vírus ellen az óvszerek, mint általában gondolják.

Az utóbbi másfél évtizedben a brüsszeli bizottság tucatnyi olyan kutatási programot támogatott Európában, Afrikában és Ázsiában, amelyek ennek kiderítését célozták. A vizsgálatok során elsősorban az óvszerek esetleges lyukacsosságát, illetve egyéb minőségi jellemzőit ellenőrizték, emellett felméréseket végeztek a fertőzés terjedésének módjairól.

A tudományos eredmények azt igazolják, hogy az óvszerek tekinthetők a HIV/AIDS elleni védekezés egyetlen hatékony eszközének - jelentette ki Philippe Busquin, a bizottság kutatási kérdésekért felelős tagja. Fejlesztési kérdésekkel foglalkozó kollégája, Poul Nielson szerint "az óvszerek használata a megoldás része, annak elítélése pedig a problémáé".

A bizottság által közölt adatok szerint a világon évente ötmillió embert fertőz meg a HIV-vírus, és több mint hárommillióan halnak meg AIDS-ben, többségük anélkül, hogy bármilyen kezelést kapott volna. A járvány mindenütt a lakosság legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegeit sújtja elsősorban.

Mivel ma már világméretekben 40 millió fölött van a HIV-fertőzöttek száma, hatékony terápia pedig továbbra sem létezik, a bizottság álláspontja szerint minden erőfeszítést a megelőzésre kell összpontosítani. Ebben pedig az óvszerek - ha megfelelően használják őket - gyakorlatilag 100 százalékos hatékonyságúnak tekinthetők.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek