Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupció miatt távozó román miniszterek

A román kormány három tagja nyújtotta be lemondását hétfőn Bukarestben: Hildegard Puwak, az európai integrációs ügyek minisztere, Mircea Beuran egészségügyminiszter, valamint Serban Mihailescu, a román kormány főtitkára. Adrian Nastase miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy elfogadta mindhárom személy leköszönését. Erre már az elmúlt hetekben lehetett számítani, mert mindannyian korrupciós botrányok főszereplői voltak.


Dátum: 2003-10-20 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:06.372843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Puwak miniszter-asszonyt az utóbbi időben olyan vádak érték, amelyek szerint férje a Leonardo da Vinci elnevezésű EU-programból összesen 150 ezer eurót kapott saját cégei számára. Puwak azt állította, hogy a pénzek kiutalására még az ő miniszteri kinevezése előtt került sor, de a botrány szelét semmiképpen sem kerülhette el, a román sajtó hónapokig foglalkozott az üggyel. Az Európai Unió a közelmúltban saját bizottságot küldött Bukarestbe az igazság kiderítésére.

Mircea Beuranról a román sajtó azt állította, hogy a doktori disszertációjához mellékletként csatolt tudományos munka plágium gyümölcse, azaz francia szerzők munkáját másolta le. A bukaresti Carol Davila orvostudományi egyetem ezért megvonta tőle a katedrát és az egyetemi tanári címet, és javasolta doktorátusának visszavonását. Ami pedig Mihailescut illeti, az utóbbi időben két

beosztottjáról is bebizonyosodott, hogy kenőpénzeket vettek fel, de a főtitkárnak is meglehetősen rossz a híre a közvélemény körében.

Nastase bejelentette: a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó testülete azért tartotta fontosnak, hogy e három politikus leköszönjék tisztségéről, mert a kormány hírnevének nem tesz jót a jelenlétük. A kormány nem titkolja: az európai uniós csatlakozási tárgyalások szempontjából alapvetően fontos, hogy a Nyugat szemében annyira korruptnak látszó Románia megszabaduljon ettől a tehertől. Puwak maga is azzal indokolta lemondását, hogy nem akar akadályokat gördíteni az ország csatlakozási tárgyalásai elé. Beuran úgy fogalmazott: meg akarta kímélni a kormányt, hogy folyamatosan "mellékes kérdésekkel" foglalkozzék, s ezáltal elvonja figyelmét a lényegi problémák megoldásáról.

Nastase ideiglenesen, mindössze negyvenöt napra kinevezte Puwak helyére Vasile Puscast, az európai uniós főtárgyalót. Az egészségügyi tárca élére Ionel Blanculescu, az országos ellenőrzési főhatóság megbízott minisztere került, a kormány főtitkárának posztját pedig Eugen Bejenariu, az állami protokoll javakat felügyelő szerv (RA-APPS) igazgatója tölti be.

A kormánypártot támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már korábban felhívta a figyelmet erre a problémára. Markó

Béla, a szövetség elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: Nastase kormányfő minden bizonnyal meg akarta várni az alkotmánymódosító népszavazást, hogy rendezze ezt az ügyet. Markó szerint a PSD nem akart úgy hozzákezdeni a jövő évi választási kampányához, hogy korrupcióval gyanúsított miniszterek foglalnak helyet kormányban.

A magyarok politikai szervezetének elnöke úgy látja, hogy a lemondások valóban megkönnyítik az ország euroatlanti integrációjának folyamatát. Hiszen - tette hozzá - a korrupció az európai kifogások listájának élén áll.

- Az RMDSZ számára is fontosak a hétfői fejlemények, mert nem könnyű olyan kormánypárttal együttműködni, amelynek az egyik vagy a másik politikusát korrupcióval gyanúsítják - mondta Markó Béla.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek