Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki óvja a királyt?

Magyar Bálint szerint tárcáját egyáltalán nem fertőzte meg a korrupció. Felmerül a kérdés, ha valóban így van, miért kellett a számos gyalog- illetve tisztáldozat? Pósán László az oktatási minisztérium korrupciógyanús ügyei kapcsán Ki óvja a királyt címmel intézett interpellációt Magyar Bálint oktatási miniszterhez a Parlament hétfői ülésén.


Dátum: 2003-10-20 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:08.954598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felidézte azt az esetet, amikor Magyar Bálint egy világcég költségén utazott az Egyesült Államokba, ahol 100-200 ezer dollár értékben közbeszerzési eljárás nélkül szerződést írt alá. Miután az ügy napfényre került a miniszter körlevélben szögezte le, hogy beszállítók pénzén utazgatni illetve tőlük ajándékot elfogadni a jövőben erkölcstelen. Pósán László ennek fényében furcsállja, hogy a miniszteri út nem tekinthető annak.

Pósán László a tárca egy másik ügyéről szólva arra emlékeztetett, hogy Magyar Bálint négy munkatársa a Sulinet-szolgáltatást nyújtó cég tulajdonosának balatoni luxusszállodájában töltött el egy kötetlen hétvégét.

A politikus a tárca Sulinet-pályázatára hivatkozva különösnek tartja, hogy a kiírást úgy alkották meg, hogy azon csak a már említett üdültető cég tudott elindulni. Ezt a közbeszerzési döntőbíróság is nehezményezte, mert az eljárást megsemmisítette - mondta.

Pósán László elmondta: a versenyellenes eljárás érvénytelenítése után az OM olyan szerződést írt alá az üdültető céggel, amely napi egymillió forint veszteséget okozott az országnak.

A Fidesz képviselője ugyancsak kétségesnek tartja, hogy a szakiskolai program kommunikációs feladatainak elvégzésére csupán egyetlen, sem szakmai referenciákkal sem pedig megfelelő tevékenységi körrel nem rendelkező céget találtak alkalmasnak. Pósán László különösnek tartja, hogy az ügyben érintettek a helyükön maradhattak, csupán a helyettes államtitkárnak kellett távoznia, akinek fia a céget éppen akkor vásárolta meg.

Pósán László szólt a közoktatás virusírtókkal történő ellátásával kapcsolatos eljárásról is, amelynek keretében az OM ugyanazon gyártó három szállítójától kért ajánlatot. A képviselő érdekesnek nevezte, hogy a győztes cég ajánlata megegyezett a rendelkezésre álló keretösszeggel.

- A oktatási minisztérium első félévének mérlege: a királyt és a kiránynőt védve egy államtitkár, két miniszteri biztost és több informatikust beáldoztak - fogalmazott - hozzátéve, hogy politikai felelősséget más esetekben nem állapítottak meg.

Pósán László ezért választ vár a minisztertől arra, mely ügyekben és mikor indítottak vizsgálatot, kik folytatták le ezeket és mikor zárultak le. A képviselő kíváncsi volt arra is, ezek a vizsgálatok mit állapítottak meg. Végül pedig feltette a kérdést: mindezekből milyen következtetésekre jutott a miniszter.

Magyar Bálint az említett ügyekkel összefüggésben elismerte: etikai és összeférhetetlenségi szempontok álltak fenn, amelyeket minisztériuma szerinte korrigált már.

A fideszes képviselő viszontválaszában nem tudta elfogadni a miniszteri magyarázatot. - Ha Önt nem is érdekli, hogy mi folyik a tárcájánál a beszerzések körül, vagy tudja, de nem árulja el, minket képviselőket azért érdekelne a valóság - jegyezte meg.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek