A hülyeség - ha fájna, 2003. október 20.
A Többek között a CNN-en fogják vetíteni a Magyarországot népszerűsítő, Tony Curtis részvételével készülő reklámfilmeket. A színész humoros jelenetekben tűnik majd fel - saját bevallása szerint lányokat fog kergetni - olvasható az [origo] internetes hírportálon.
Dátum: 2003-10-20 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:10.464147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem tudjuk, a nyugdíjas amerikai férfiak és hölgyek egyaránt rámozdulnak-e majd arra a reklámra, amelyben a világhírű filmszínész lányokat fog hajkurászni, avagy inkább diszkriminatívnak kell tekintenünk a szocialistországimázsformáló szakemberek ötletét.
A híradások ugyanis arról nem szólnak, hogy az idősebb amerikai hölgyeket is ezzel a módszerrel kívánja majd Magyarországra csábítani a Medgyessy-kormány. Lehet, hogy keresik már azt az idős, magyar származású filmszínésznőt, akit majd fiatal magyar fiúk kergetnek végig hazánkon.
De ugyanígy az is meglehet, hogy a hölgyeknek a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait bemutató számában közölt Medgyessy-, Demszky és Aba Botond-interjúkkal kell megelégedniük.
És mit szól mindehhez az esélyegyenlőségi miniszter?
fidesz.hu