Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányi banánköztársaság

Gyurcsány Ferenc milliárdos miniszter nagyon hosszú interjút adott a múlt héten az Index munkatársainak. Ha más nem, annyi kiderül belőle: mintegy tízmillióan érezhetjük magunkat nyugodtan egy banánköztársaság szegény lakóinak, amennyiben nem illik ránk a nyilatkozó következő két mondata: "Magyarország a kilencvenes években bebizonyította, hogy több tízezer sikeres ember otthona. Ezek közül vagyok én egy."


Dátum: 2003-10-20 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:11.131449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A többi tízmillió meg mehet oda, ahova akar. Bár van Gyurcsánynak sok népboldogító ötlete. Azt állítja, hogy ráadásul még igazságos is. Tényleg, mint egy banánköztársaságban. Ő sokkal hatékonyabban osztogatna, mint a mostani kormány, még Medgyessyvel is szembeszáll. Mert, ahogy Gyurcsány mondja: "Az nem jó retorika, hogy a hagyományos jóléti államnak vége. Azt üzeni, hogy valamit elvesznek tőlem."

Azt az egyetlen tényt szeretnénk csak a kedves olvasó figyelmébe ajánlani, hogy az Európai Unióból érkező támogatásokat éppen most készül a kormány a Miniszterelnöki Hivatalba csoportosítani. Ott pedig Gyurcsány Ferenc feleségének stábja dönt minden egyes centről és euróról.

Ahol tehát a nagy pénzeket osztják, ott lesznek Gyurcsányék.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek