Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért nem tartja be Medgyessy a fiataloknak tett ígéretét?

Az ancien régime-ben, amikor Medgyessy Péter nem miniszterelnök csupán miniszterelnök-helyettes vagy épp pénzügyminiszter volt még, a cserearányok romlására, a begyűrűző gazdasági válságra, netán a történelmi örökségre hivatkozott a párt- és állami elit, ha magyarázni kívánta a bizonyítványt. Medgyessy Péter 2003-ban Nyitrai Zsolt kérdésére válaszolva a változatosság kedvéért a politikai örökséget és a nemzetközi gazdasági környezetet emlegeti.


Dátum: 2003-10-20 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:12.350213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Medgyessy Péter Egyetértésben a nemzettel című programját idézve arra emlékeztetett a fideszes képviselő, hogy a kormányfő ígérete szerint a diákok számára ingyenessé válik az állandó lakóhely és az iskola közötti utazás.

- Ezzel szemben a kormány csökkenti a dikákok utazási kedvezményét és a jelenleginél is drágább lesz otthonaikból az oktatási intézményekbe eljutni - mondta.

A képviselő utalt arra is, hogy Medgyessy Péter a lakáshitel-kedvezmények kiszélesítésére ugyancsak ígéretet tett. - Az igazság viszont az, hogy a kormány a felére csökkentette a hitelek után járó adókedvezményeket, megemelték a hitelkamatokat és csökkenték a felvehető hitel nagyságát - szögezte le.

Nyitrai Zsolt nehezményezte azt is, hogy a diákhitel kedvezőbbé tételére vonatkozó ígéretből sem lett semmi. - Ehelyett a diákhitel kamatait megemelték, emelkednek a havi törlesztő részletek és a kormány döntésének megfelelően a visszafizetést nem a munkába állást követően, hanem a tanulmányok befejeztével kell megkezdeni.

A fideszes képviselő nem látja teljesülni a tízezer kollégiumi hely megépítését sem. Ezzel összefüggésben kijelentette: egyetlen kollégiumi hely sem épült, viszont megszüntették a kollégiumi építésekre szánt állami támogatásokat.

Nyitrai Zsolt bírálta a kormányt amiatt is, mert - ígéretükkel ellentétben - a jogosítvány sem válik ingyenessé. - Bár ennek bevezetését jövőre ígérték, a költségvetés tervezetében erre a célra egyetlen fillért nem különítettek el - mondta.

- Mikor akarja betartani a fiataloknak tett ígéreteit Medgyessy Péter - kérdezte a Fidesz képviselője.

Medgyessy Péter válaszában a nemzet- és a világgazdaság nehézségei mellet az Orbán-kormánytól átvett nehéz örökségre is hivatkozott.

Szerinte jövőre is jelentős támogatást nyújt a kormány a tanulók közlekedésére.

További kedvezmények nyújtására akkor lesz lehetőség - fejtette ki -, ha a közgazdaságban beindulnak azok a folyamatok, amelyek a nemzetközi hatásra várhatók, és ha az EU gazdasági fejlődése is megindul.

Nyitrai Zsolt viszontválaszában elmondta: nem teljesültek azok az ígéretek sem, amelyek arra vonatkoztak, hogy a kormány semmit sem vesz el abból, ami egyébként jó volt. - A diák- és a lakáshitelt a hátrányára módosították és az utazási kedvezményeket is csökkentették - jegyezte meg.

- Nem tudom, hogy ön valaha is volt-e egyetértésben a nemzettel, de most igen nagy félreértésben van egy nemzedékkel - jelentette ki.

Medgyessy Péter erre válaszolva továbbra is kitartott amellett, hogy ami jó, azt az új kormány megtartotta.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek