Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországot az egész világon sikeres országként tartják számon

Martonyi János szerint az elmúlt négy év alatt minőségi változás következett be Magyarország integrációs politikájában, melynek révén az európai uniós csatlakozás elkerülhetetlenné vált.


Dátum: 2002-04-05 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:25.796335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyminiszter erről a Jövő választása az Európai Unió című fórumon beszélt csütörtökön, Szekszárdon.

Martonyi János elmondta: Magyarország - teljesítményének köszönhetően - az első helyen áll a csatlakozni vágyó országok között. Az integrációs tárgyalások 31 fejezetéből 24-et már lezárt, és az egész világon fejlődő, sikeres államként tartják számon.

A legfontosabb feladatok között említette a médiatörvény módosítását és a versenyfejezet lezárását, továbbá azt, hogy az uniós tagállamokkal egyenlő feltételeket harcoljon ki többek között a mezőgazdasági és a regionális támogatások terén.

Martonyi János a gazdaság felkészültségéről szólva elmondta: Magyarországot ma az egész világon versenyképes, sikeres országként tartják számon.

- Úgy növekedtünk négy éven keresztül, hogy közben javultak az egyensúlyi mutatóink, pedig ennek az ellenkezője szokott bekövetkezni. Ezt a hazai és nemzetközi elemzések egyaránt alátámasztják - hangoztatta.

Úgy vélte, hogy nagy eredmények figyelhetők meg a hazai ipar és szolgáltatóipar, valamint a korszerűsítésre szoruló, mégis sikeres mezőgazdaság fejlődésében.

Kiemelte: az ország tavaly az Európai Unióval folytatott kereskedelme során óriási, mintegy 3,5 milliárd dollár többletet ért el, ez pedig egyedülálló teljesítmény Közép-Kelet Európában.

A külügyminiszter ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a külpolitika a kampány központi kérdései közé került. Úgy vélte: a külpolitika csak akkor lehet igazán sikeres, ha mögötte - legalább a legfontosabb célokat illetően - nemzeti konszenzus áll.

Hangsúlyozta: a választások kimenetelétől függetlenül az európai politika és a csatlakozási folyamat tovább halad, de a 2002 és 2006 közötti kormányzati időszakon sok múlik majd, mivel nem mindegy, hogy a belépést követően az unió mekkora támogatást biztosít majd Magyarország fejlődéséhez.

Kapcsolódó elemek