Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két rakéta egy izraeli gépből

Izraeli harci helikopterek legalább két rakétát lőttek ki hétfő este a Gázai övezet központi részén lévő Nuszeirat menekülttábor közelében, hét palesztint megölve és mintegy hetvenet megsebesítve.


Dátum: 2003-10-21 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:13.223629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezután még egy ötödik rakétacsapás is történt Gáza város peremén. Az Apache helikopterből indított első rakéta egy gépkocsit talált telibe, amely a tábor területén hajtott. Egy második rakétát azután lőtt ki a helikopter, hogy a tábor lakói megpróbáltak a gépkocsi két utasának a segítségére sietni, és ez a rakétacsapás szedte az áldozatokat - jelentette szemtanúkra hivatkozva az AFP. Ez volt a negyedik izraeli légi rajtaütés a nap folyamán a Gázai övezetben lévő célpontok ellen, de hírügynökségek egy ötödikről is számot adtak Gáza város Sudzsaja nevű keleti peremkerületében, ahol legalább egy rakéta Gáza csapódott be. Az AFP szerint áldozatok is vannak. Az izraeli harci repülőgépek és helikopterek hétfői rajtaütései, amelyek összesen tíz halálos áldozattal jártak, a Dél-Izrael ellen előző nap intézett palesztin rakétatámadást követték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek