Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Valótlan állítások az eladhatóság érdekében

A fogyasztóvédők szerint a gyártók, a forgalmazók az eladhatóság érdekében olyan hangzatos, figyelemfelkeltő kifejezéseket használnak a reklám alapján értékesített élelmiszereknél, amelyek többsége tudományosan nem igazolt.


Dátum: 2003-10-21 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:13.823037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség azokat a különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszereket, étrend-kiegészítőket, funkcionális készítményeket, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményeket vizsgálta, amelyekről a fogyasztók reklámkiadványokból értesülhetnek. Az 50 megvizsgált minta 65 százalékánál nem volt megfelelő a termék jelölése, 93 százalékánál pedig a reklámszöveg tartalma nem felelt meg a valóságnak. A reklámszöveg vizsgálatánál jellemző volt, hogy a forgalmazók túlzó tulajdonságokkal reklámozták termékeiket, amit sem az összetétel, sem a klinikai vizsgálat nem támasztott alá. A fogyasztóvédők több gyógyterméknél kifogásolták, hogy a kötelező figyelmeztető mondatot nem a jogszabályban előírt módon tüntették fel a terméken, illetve a reklám egyáltalán nem tüntette fel, hogy a termék gyógyszer vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. A szabálytalanságok megszüntetésére az illetékes területi felügyelőség eljárásokat indított. A feltárt hiányosság súlyosságától függően pedig fogyasztóvédelmi, minőségvédelmi illetve reklám-felügyeleti bírságot szabtak ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek