Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mennyi pénzt szánnak az iskolatejprogramra?

Sok a bizonytalanság az iskolatejprogram bevezetése körül, még nem tisztázott, mikor kezdődik, kinek jár pontosan és az sem, hogy mennyibe kerül. A finanszírozásért felelős agrártárcánál nyolcszázmillió forintot különítettek el e célra. Szanyi Tibor, a minisztérium politikai államtitkára azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy e célra 2,5-10 milliárd forint fordítható.


Dátum: 2003-10-21 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:15.325659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy látszik, az idei év után a következőben sem fordul jobbra az iskolatej-akció sorsa, mert bevezetésével kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság. A programot az Oktatási Minisztérium (OM) fogja össze, és kormány-előterjesztése szerint több variáció is szóba jöhet. Az eldöntött tény, hogy a sulitejprogram országos lesz, és alapváltozatában az általános iskolásokra vonatkozik. Az azonban már a kormány döntésétől függ, hogy január elsejétől vagy csak a szeptemberi tanévtől kezdődik. Kérdéses az is - nyilatkozta lapunknak Kotán Attila, az OM osztályvezetője -, hogy jövőre az alsó és a felső tagozatosokra egyaránt kiterjed, vagy 2004-ben csak az alsósok kapnak iskolatejet, és a program a következő évben bővül a felsősökkel. Nem eldöntött tény az sem, hogy mindenkinek ingyen adják az iskolatejet vagy rászorultsági alapon, és meghatározott kategóriákba tartozó gyerekeknek fizetniük kell érte.

A bizonytalanságot növeli, hogy a program lebonyolításához legolcsóbb esetben 0,8-1, a legdrágább változatban viszont 7-8 milliárd forint szükséges. Értesüléseink szerint azonban (és ezt Kotán Attila is megerősítette) a lebonyolításáért felelős agrártárca 2004. évi költségvetésében csak nyolcszázmillió forintot különítettek el e célra.

Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára viszont a múlt héten másként látta a finanszírozási kérdéseket, és a program indításáról is határozott elképzelései voltak. Az államtitkár úgy nyilatkozott, hogy az iskolatej-akcióra 2,5-10 milliárd forintot fordítanak a jövő évben, attól függően, hogy a kormány milyen összeget hagy jóvá erre a célra, és azt is kijelentette, hogy január elsejétől indul a program.

A Fidesz - reagálva az államtitkár kijelentéseire - szintén üdvözli, hogy folytatódik a gyermekek és a tejtermelők érdekében az az iskolatejprogram, melyet másfél évvel ezelőtt felelőtlen lépés volt a szocialista kormány részéről letiltani. Ugyanakkor érthetetlen - mutat rá a Fidesz nyilatkozata -, hogy a Szanyi által bejelentett költségek több milliárd forintról szólnak, ugyanis a 2004-es költségvetési tervezet szerint a kormány az iskolatej-akcióra csak nyolcszázmillió forintot szándékozik fordítani.

A január elsejei programindítást tartaná ésszerűnek Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács igazgatója is, de ehhez már most ki kellene írni a közbeszerzési pályázatot. Viszont nincs olyan szervezet, amely ezt kiírná, és az idő is kevés egy ilyen pályázat lebonyolításához. Az uniós tagsággal automatikusan támogatják az iskolatejprogramban felhasznált tej irányárának 75 százalékát, ezért Sirman Ferenc érthetetlennek tartja, hogy miért nem terjed ki a program az óvodákra és a középiskolákra, az EU-ban ugyanis erre a két csoportra is lehet támogatást igényelni. Kotán Attila erre úgy reagált: az óvodások napi rendszerességű étkeztetésében a tejtermékek széles köre ma is szerepel, a középiskolásoknál pedig a program kisebb hatékonyságú lenne. A terméktanács szerint 180 tanítási nappal számolva 7,8 milliárd forintba kerülne az akció, ha az általános és a középiskolákra is kiterjedne. Ekkor 52 millió liter tej kerülne ki a piacról. A költségekből pedig, az uniós támogatásnak hála, hárommilliárd forintot le lehetne faragni.

MNO - Nagy Ottó - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek