Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Garda fesztivál Tihanyban

Másodízben rendezik meg az őszi gardahalászat hagyományait fölelevenítő Tihanyi Garda Fesztivált a Balaton-felvidéken. A rendezvény pénteken és szombaton kínál látványosságokat, finom ízeket, hasznos tudnivalókat és népzenei hangversenyeket az érdeklődőknek - tudatta a helyi művelődési ház igazgatónője.


Dátum: 2003-10-21 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:20.277747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tihanyi Belső-tónál pénteken reggel hétkor horgászversennyel veszi kezdetét a kétnapos eseménysorozat, amely tíz környékbeli csapat halászléfőző versenyével folytatódik délelőtt a Posta közben, délután a művelődési házban borbemutatóval egybekötött gasztronómiai tudományos fórummal, este a Ghymes együttes koncertjével zárul - közölte Fertig Istvánné.

A nevezetes gardahalászatra szombaton futnak ki a tihanyi halászbárkák. A magyar tenger őshonos halának, a gardának a kifogására vállalkozó halászok munkáját közelről megszemlélni akaró vendégeket szállító személyhajók délelőtt tízkor indulnak a hajóállomásról. Délben ide érkeznek vissza a zsákmánnyal a halászhajók.

Az első idei gardafogást és az új bort a bencés apátság templomában áldják meg egy órakor. A tóparti Parasztgazdaházban halas játszóház várja a gyermekeket, a Visszhang-dombon délután kettőkor kezdetét veszi a hagyományos szabadtűzi gardasütés, a sült garda kóstolása.

A Visszhang-dombon éjfélig tart a fesztiválzáró szórakoztató rendezvény, amelyen egyebek közt föllép a helyi asszonykórus, több népzenész, és ekkor tartják meg a borlovagrendi avatást is.

Szombaton a Visszhang-dombon borsátor várja a tihanyi és környékbeli balatoni borok kedvelőit, a falu vendéglői mindkét nap helybeli ételkülönlegességeket kínálnak.

A Balaton ősi halának, a gardának ilyenkor ősszel kezdődött meg egykoron a halászata. A tihanyi halászok "látó embere", a "hegyetjáró" a félsziget magaslatairól figyelte a halrajt, és különböző jelzésekkel tájékoztatta a tavon várakozó bárkákat a "látott halnak" nevezett garda mozgásáról, hogy a fogásra legalkalmasabb helyen vethessék ki hálóikat a halászok - magyarázta Bors István polgármester.

A valaha igen szegény tihanyi halászoknak létfontosságú volt a gardafogás. Az ennek hagyományait fölelevenítő fesztiváltól az idegenforgalom néhány napos őszi fölélénkítését is várják a helybeliek.

A II. Tihanyi Garda Fesztivált a helyi önkormányzat, a Németh László Művelődési Ház, a Balatoni Halászati Rt., a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, a Vinitores Tychonienses Borlovagrend, valamint a Tihanyi Belső-tó Kht. rendezi - sorolta fel a művelődési ház igazgatónője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek