Egymillió forint büntetés az Amstelnek
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egymillió forint bírság megfizetésére kötelezi az Amstel Sörgyár Rt.-t, miután megsértette a nyilvános részvénytársaságban való befolyásszerzésre vonatkozó jogszabályi előírásokat - közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiac keddi számában.
Dátum: 2003-10-21 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:21.497413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felügyelet egyúttal megszüntette a Brau Union sörgyár részvényeinek árfolyam-alakulására irányuló vizsgálatot, az Amstelnek a Brau részvényekre tett nyilvános vételi ajánlatát azonban még mindig nem hagyta jóvá, hanem hiánypótlást rendelt el.
Az Amstel Sörgyár Rt. Magyarország szeptember 8-án tette közzé nyilvános vételi ajánlatát a Brau Union Hungária Rt. részvényeire. Az Amstel Rt. a Brau törzsrészvényeiért 12 273 forintot, az elsőbbségi részvényekért 12 806 forintot ajánlott. Az Amstel Magyarország azt is közölte, hogy a szeptember 5-én megkötött adásvételi szerződéssel 93,2 százalékos befolyást szerzett a Brau Union Hungária Rt.-ben.
A PSZÁF honlapján közzétett indoklás szerint az Amstel Rt. befolyásszerzésére előzetes vételi ajánlat nélkül került sor, ezzel megsértette az előírásokat. "Az, hogy a szerződés megkötésének napján a nyilvános vételi ajánlat közzététele megtörtént, a jogsértés tényén nem változtat - figyelemmel az előzetesség, mint törvényi tényállási elem jelentőségére - pusztán a jogkövetkezmények tekintetében értékelhető körülmény" - áll az indoklásban.
A bírságot a határozat kézhezvételét követő 8 napon belül kell befizetni a felügyelet Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára.
A PSZÁF még a vételi ajánlat benyújtása előtt bejelentésre vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a Brau részvények árfolyamának alakulásában nem játszott-e közre tisztességtelen árfolyam-befolyásolás.
A Brau részvények ugyanis jelentősen erősödtek a Budapesti Értéktőzsdén azt követően, hogy május 6-án bejelentették a Brau Union Hungária Rt. osztrák anyacégének a felvásárlását. A közzétételt megelőző két évben a Brau árfolyama 3000 és 6000 forint között mozgott. Május vége felé az árfolyam megközelítette a 16 000 forintot, majd néhány napos visszaesést követően 12 000 forintról csaknem 20 000 forintig emelkedett.
A felügyeleti vizsgálat azonban a tisztességtelen árfolyam-befolyásolás egyetlen magatartási formáját sem állapította meg. Sem árfolyam-elmozdító szándékú színlelt ügyletkötés, sem egyéb ármozgás-zavarás nem volt megállapítható.
A fenti vizsgálatokra hivatkozással a felügyelet nem hagyta jóvá az Amstel vételi ajánlatát. Első ízben - szeptember 19-én - harminc napra felfüggesztette az eljárást, most pedig hiánypótlást rendelt el, amit öt napon belül köteles teljesíteni az ajánlattevő.
MTI - fidesz.hu