Rekorddeficit az amerikai büdzsében
Az amerikai államháztartás hiánya az idei pénzügyi évben 374 milliárd dolláros rekordértéket ért el és ez a bruttó nemzeti termék 3,5 százalékát teszi ki - derül ki a pénzügyminisztérium kedden közzétett adataiból.
Dátum: 2003-10-21 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:22.072556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adókönnyítések és az iraki megszállással kapcsolatos hatalmas költségek miatt a szeptember végével zárult 2003-as pénzügyi évben a költségvetési bevételek 3,8 százalékkal csökkentek, a kiadások viszont az előző évhez képest 7,2 százalékkal álltak magasabban. Az összes költségvetési kiadás 2,157 billió dollárt tett ki.
Az amerikai kormányzat pozitív tényként fogadta a hiány mértékéről szóló hírt, a deficit ugyanis a vártnál kisebb lett. Júliusban még 455 milliárd dolláros hiányra számítottak.
John Snow pénzügyminiszter szerint a gazdasági növekedés és a növekvő adóbevételek miatt alakult az államháztartás kedvezőbben.
2004-re az amerikai kormányzat 500 milliárd dolláros költségvetési hiánnyal számol és arra, hogy azt a hiányt a rá következő években a felére lehet redukálni.
MTI - fidesz.hu