Megerősödött az emberek demokráciába vetett hite
Egy parlamenti választás a demokrácia egyik legnagyobb ünnepe, így április 7-e és 21-e a magyar demokrácia legnagyobb ünnepe lesz - hangoztatta Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter érsekcsanádi választási fórumán csütörtökön.
Dátum: 2002-04-05 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:26.726526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elemzőkre hivatkozva kiemelte: a harmadik magyar köztársaság idejében a 2002. évi lehet az a parlamenti választás, amelyen a választópolgárok legnagyobb része kinyilvánítja akaratát, szavazni fog.
- Mindezt a demokrácia erősödésének tekintem - húzta alá a miniszter.
Kifejtette: ebben nem csupán az elmúlt hetek, hónapok eseményei játszanak közre, hanem inkább az, hogy az elmúlt négy esztendőben az emberek demokráciába vetett hite megerősödött.
- Egyre több ember érzi azt, hogy van értelme egy parlamenti választáson a saját személyes jövőjét is érintő döntésben kinyilvánítani az akaratát - hangsúlyozta Deutsch Tamás.
A miniszter a rendszerváltozás óta eltelt 12 esztendő munkájáról, eredményeiről szólva úgy ítélte meg, nincs még egy térsége Európának, amely képes lett volna eljutni ennyi idő alatt azokhoz az eredményekhez, amelyek elérésére Nyugat-Európa több évtizednyi közös munkát tervezett.
- Azoknak a közös céloknak az eléréséhez, amelyeket az elkövetkezendő 5-10 esztendőre megfogalmaztunk, kevesebb munkára van szükség, mint amit az eltelt 12 év alatt elvégeztünk - jegyezte meg.
A miniszter saját tárcája feladatai közül a kábítószer visszaszorításáért folytatott küzdelmet, annak eredményeit emelte ki. Hangsúlyozta: az 1992-1998 közötti időszakhoz viszonyítva, amikor két és félszeresére nőtt a drogfogyasztók száma, mára megállt a növekedés üteme.
Mint rámutatott: az Európai Unió 15 tagállamában és Magyarországon a 16 éves korosztályban elvégzett vizsgálatok alapján az átlagszámítások igen kedvező képet mutatnak, a tagállamok 20 százalékos arányával szemben Magyarországon a fiatalok 11-12 százaléka próbált ki valamilyen kábítószert.
Deutsch Tamás kampánybeszéde végén kifejtette: április 7-e és 21-e nem csupán egyéni jelöltek és politikai pártok közötti választás lesz, hanem a különböző életfelfogások között döntenek majd a választópolgárok, a jókedvű, önmagában bízó, vagy a rosszkedvű, intrikáló, önfeladó Magyarország mellett.