Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre a harangszó is többe kerül

A jövő évi költségvetés és az adótörvények az átlagosnál jobban sújtják a falvak népét, ami a Fidesz falusi tagozata számára elfogadhatatlan - mondta Hargitai János, a Fidesz falusi tagozatának elnöke keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-10-21 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:23.884386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint hangsúlyozta, a falvak esetében biztosan nem valósult meg a kormány két adózással kapcsolatos célkitűzése, hogy egyenletes legyen az adóterhelés elosztása, és a rendszer igazságosabbá váljon.

Elmondta, hogy a falvakban nagyobb számban vannak az inaktív emberek, sok a nyugdíjas és a munkanélküli, akik nem fizetnek személyi jövedelemadót.

"Hogyan teljesíti a törvénycsomag az igazságos közteherviselés igényét, és az adóterhek csökkentésének szándékát?" - tette fel a kérdést a képviselő.

Az áfaterhek növekedése kapcsán hangsúlyozta, hogy több közülük igen hátrányosan érinti a falusi lakosságot, mint például a gyógyszerek, a mezőgazdasági szolgáltatások, a személyszállítás, az ásványi tüzelőanyag áfájának növekedése.

Mint fogalmazott, "a harangszó is többe kerül a falusi emberek esetében", mert a temetkezési szolgáltatások áfája is emelkedik, 12-ről, 15 százalékra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek