Képviselőt rángatott a "kulturált" szocialista
Kedd délután a 2004-es év költségvetésének a kultúrára vonatkozó részleteit tárgyalta a Parlament Kulturális Bizottsága. A bizottság fideszes tagjai nem kaptak szót, Halász János alelnök szünetet kért, megpróbálta elhagyni a termet - azonban a szocialista frakcióvezető-helyettes Balogh Miklós rángatni kezdte, s nem engedte kimenni a fideszes képviselőt - tudta meg a fidesz.hu.
Dátum: 2003-10-21 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:26.238879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mivel az ellenzék nem kapott szót a Kulturális Bizottságban a 2004-es költségvetés tárgyalásakor, Halász János, a bizottság Fidesz által delegált alelnöke ügyrendben szünetet kért. Teremelhagyáskor a szocialisták azonban nem akarták kiengedni az ajtón. Az incidens odáig fajult, hogy a bizottság egy szocialista tagja, Balogh Miklós frakcióvezető-helyettes elkezdte rángatni a Kulturális Bizottság fideszes alelnökét, Halász Jánost.
A bizottság fideszes tagjai javasolták, hogy az elhúzódó ülés miatt napirendre nem kerülő ügyek miatt holnap, azaz szerdán ismét üljön össze a bizottság, olyan időpontban, amikor a nyilvánosság előtt lehet tárgyalni az elmaradt napirendi pontokat. A bizottság SZDSZ-es elnöke azonban a javaslatot meg sem szavaztatta.
Közlemény
Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának mai ülésén ismételten megmutatkozott a szocialisták antidemokratikus magatartása.
A kormányoldal képviselői a bizottság ülésén ugyanis nem engedélyezték, hogy az ellenzéki képviselők hozzászóljanak a jövő évi költségvetési vitához, majd a napirendi pont tárgyalását - egy szocialista képviselő indítványára - erőszakkal lezárták. Ezt követően a bizottsági ülés szünetében Balogh Miklós szocialista képviselő nem akart kiengedni a teremből és a karomnál fogva rángatott.
Megértem a szocialista képviselők idegességét, hiszen nehéz elfogadni a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos jogos és valós kritikát. Ám mindez nem indokolja az antidemokratikus és erőszakos magatartást.
Budapest, 2003. október 21.
Halász János
a Kulturális és Sajtóbizottság alelnöke
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fidesz.hu