Németország - nulla gazdasági növekedés idén
Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint a kormány az idei gazdasági növekedés ütemével kapcsolatos várakozását a napokban nullára szállítja le, míg a GDP-hez viszonyított államháztartási hiányt 4 százalékra teszi majd.
Dátum: 2003-10-21 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:26.530594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eichel emlékeztetett arra, hogy Németország hat vezető gazdaságkutató intézete a kedden nyilvánosságra hozott, egyeztetett őszi jelentésében nulla GDP-növekedést várt az idei évre, ami szavai szerint többé-kevésbé tükrözi majd a kormány csütörtökön nyilvánosságra kerülő legújabb becslését.
A kormány jelenleg még érvényes idei évre vonatkozó gazdaságnövekedési előrejelzése 0,7 százalék.
A pénzügyminiszter arra számít, hogy az idei államháztartási hiány 85-90 milliárd euró lesz, ami a GDP mintegy 4 százalékának felel meg. A gazdaságkutató intézetek kedden 4 százalékos államháztartási hiányt becsültek 2003-ra.
MTI - fidesz.hu