A kormány nem oldja meg az önkormányzatok alapvető problémáit
Az Állami Számvevőszék jelentéséből is kiolvasható, hogy 2004-ben az önkormányzatoknak minimum 150 milliárd forintos többlettámogatásra van szükségük a beterjesztett költségvetéshez képest. Sajnálatos, hogy Magyarország miniszterelnöke, Medgyessy Péter ennek ellenére sem látja tisztán az önkormányzatok anyagi helyzetének súlyosságát és nem érti a probléma lényegét - írja keddi közleményében Szita Károly.
Dátum: 2003-10-21 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:27.204620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Sajnálatos, hogy Magyarország miniszterelnöke, Medgyessy Péter nem látja tisztán az önkormányzatok anyagi helyzetének súlyosságát és nem érti a probléma lényegét.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elmúlt napokban nyilvánosságra hozott jelentéséből is kiolvasható, hogy 2004-ben az önkormányzatoknak minimum 150 milliárd forintos többlettámogatásra van szükségük a beterjesztett költségvetéshez képest. A kormányfő által biztosítani kívánt 30 milliárdos többletforrás tehát nem oldja meg az önkormányzatok alapvető problémáit.
A kormány csupán a 2003-ban bevezetett közalkalmazotti és köztisztviselői bérek önkormányzatokat 2004-ben terhelő költségeinek hatásaira 78 milliárd forinttal kevesebbet különített el.
Ezt követően a Medgyessy-kabinet a 2004. évi bérfejlesztésekre sem kíván biztosítani egy fillért sem az önkormányzatok számára.
A tömegközlekedés támogatására vonatkozó kormányzati javaslattal - miszerint csökkenteni akarja, vagy meg akarja szüntetni a jegyek és bérletek árkiegészítésének támogatását - nem 10 milliárd, hanem 35 milliárd forintnyi hiány keletkezik az önkormányzatok költségvetésében.
Mindezek mellett még megoldatlan az áfa-emelések, az áram áremelés és a környezetterhelési díj önkormányzatokat érintő kompenzációja is.
Szita Károly
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Önkormányzati Tagozatának elnöke
fidesz.hu