Irán már szerdán átadja atomdokumentumait
Irán már szerdán átadja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által kért összes dokumentumot. Ezt Irán NAÜ-képviselője jelentette be kedd este az IRIB állami tévében a dpa szerint. Ali Akbar Szalehi azt mondta, hogy Mohamed el-Baradei NAÜ-főnöknek adják át a dokumentumokat, amelyek felölelik az elmúlt harminc évben Iránban folytatott összes nukleáris tevékenységet, beleértve a diákok által végzett kisebb teszteket is.
Dátum: 2003-10-22 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:27.817018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német, a francia és a brit külügyminiszterrel folytatott tárgyalások után a teheráni vezetőség belegyezett vitatott urándúsító programjának felfüggesztésébe és az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének aláírásába, amely kötelezi arra, hogy tegye lehetővé a NAÜ ellenőrei számára bármely atomlétesítményének előzetes bejelentés nélküli megszemlélését. Cserében az Európa segít Iránnak az atomenergia békés kiaknázásában.
Az iráni atomprogram világszerte elhintette azt a gyanút, hogy Teherán atomfegyver kifejlesztésére törekedhet. Szalehi hangsúlyozta: Irán csak átmenetileg állítja le az urándúsítást és a használt fűtőelemek újrafeldolgozását, mert látni akarja, vajon betartja-e Európa ígéreteit.
MTI - fidesz.hu