Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Sapientiára látogat Mádl Ferenc

Október 26-án, vasárnap romániai útja során Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke meglátogatja a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Látogatása alkalmával a köztársasági elnök felkeresi Tonk Sándor, az EMTE egyetemalapító rektorának sírját a Házsongárdi Temetőben, majd az egyetem központi épületében találkozik annak vezetőségével, a szenátus tagjaival és a Sapientia Alapítvány kuratóriumával.


Dátum: 2003-10-22 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:29.955011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn reggel 9 órakor a köztársasági elnök a Kolozsvári Magyar Színházban tart előadást a határon túli magyar felsőoktatásról.

Forrás: transindex

Kapcsolódó elemek