Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mímelt leépítés a tárcáknál?

Jövőre a minisztériumok átlagosan 13 százalékos elbocsátásra készülnek - derül ki a tárcák beadott költségvetés-tervezeteiből. A keretszámok szerint a legnagyobb elbocsátások a honvédelmi tárcánál, az Oktatási Minisztériumnál és a pénzügynél várhatók. Színleg az állami szervezetek is előszeretettel alkalmazzák az üzleti életben bevált tevékenység-kiszervezést, csakhogy ezek sokszor álkiszervezések.


Dátum: 2003-10-22 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:31.741505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A minisztériumok eltérő komolysággal kezelik jövő évi költségvetésükben a kormány által elhatározott tízszázalékos létszámleépítést. Vannak tárcák, amelyek egyszerűen fütyültek a kormányukázra, de legalábbis nem módosították a költségvetésüket. (Igaz, ezt hamarabb kellett kimunkálniuk, mint ahogy a létszámleépítésről a kormány hivatalosan döntött, s december 15-ig még lehet a költségvetéseket módosítani.) Más minisztériumok viszont egyenesen túlteljesítették a tervet, bár nem tudni, hogy a tervezett elbocsátások csak papíron történnek-e meg.

A minisztériumi költségvetéseket általában két miniszter jegyzi: a PM és a szaktárca vezetője. Ez idén sem történt másként, így a tervezett létszámadatokat akár egy alku eredményének is tekinthetnénk, ám a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán a Magyar Hírlap ezen felvetésére csak annyit közöltek, hogy a tárca csak a saját hatáskörében tervezett létszámcsökkentések ügyében jogosult nyilatkozni. Így a minisztérium büdzséjében lévő létszámadatok a szaktárcák terveit tükrözik.

A kiszervezésre jó példa a kormányzati vízfej, a Miniszterelnökség: látványos karcsúsítás lesz, hiszen a létszám idénről jövőre 34 százalékkal csökken. Igen ám, de az eddig a minisztériumban működő esélyegyenlőségi programirodát és a EU-miniszteri hivatalt kiszervezik, sőt bővítik. Ezeket is beszámítva valójában 14 százalékkal bővül a MeH-es csapat. Hasonló folyamat játszódik le a földművelésügyi tárcánál, ahol az EU-s pályázatokat kezelő munkatársakat külön hivatalba telepítik.

Valódi karcsúsításon esik át a honvédség és a honvédelmi minisztérium, már csak a haderőreform miatt is. A Pénzügyminisztérium is végrehajtja a saját maga által kezdeményezett leépítést, igaz, a tárcánál "csak" 8,8 százalékos létszámcsökkentést terveznek, míg az adóhivatalban és a vámőrségen végrehajtják a kormány döntését, vagyis a dolgozók tíz százalékát elküldik. Az oktatási tárca sem vonta ki magát a kormánydöntés alól, hisz hetven munkatársától válik meg, ugyanakkor az oktatásban dolgozó több mint 54 ezer szakember pár száz fővel még gyarapodik is.

Voltak tárcák, amelyekhez a költségvetésükből úgy tűnik, el sem jutott a kormány leépítésekről szóló döntése: a környezetvédelmi tárca és a ifjúsági minisztérium például hajszálra annyi emberrel vágna neki a 2004-es évnek, mint az ideinek. És persze lesznek olyan tárcák, ahol a dolgok jelen állása szerint szaporodik majd a köztisztviselők száma: a munkaügyi minisztérium tízszázalékos hízókúrát engedélyezett magának, s hasonlóra készül a gazdasági minisztérium is.

A költségvetés fejezeteinek létszámra vonatkozó adatai szigorúan tervszámok, amelyeken december 15-ig még sokat változhat az Országgyűlés, lefelé és felfelé egyaránt - felelte a Magyar Hírlap érdeklődésére Vadász János, a közszféra reformjáért felelős kormánymegbízott. Ez a határideje ugyanis annak, hogy a költségvetési törvényjavaslathoz még módosító indítványokat lehessen benyújtani. A minisztériumoknak szerda délutánig kell benyújtaniuk létszámcsökkentési-intézkedési terveiket a Miniszterelnöki Hivatalnak. A menetrend szerint a kancellárián létrehozott kormánybizottság október 29-ig megvizsgálja, hogy az egyes tárcák elképzelései megfelelnek-e a kormány létszámcsökkentési elképzeléseinek, s a kormánydöntésnek megfelelően módosulhatnak a költségvetés tervszámai.

A közszolgálati szakszervezetek azonban nehezményezik, hogy a tárcák eddig nem kérték ki a véleményüket a létszámcsökkentés megvalósításának módjáról. A kormánymegbízott azonban hangsúlyozta, hogy a minisztereknek kötelező egyeztetniük intézkedési terveikről az érintett érdekképviseletekkel, s ezt szigorúan ellenőrizni is fogják. A bizottság állásfoglalásán pedig az érintett szakszervezeti konföderációk is alakíthatnak véleményükkel.

Márk Edina-Papp Zsolt - Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek