Pokolgép robbant Fallúdzsában
Négy amerikai katona súlyosan megsebesült szerdán az iraki Fallúdzsában, amikor terepjárójuk mellett egy pokolgép robbant fel. Az eset a fővárostól, Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra történt - írta az AFP.
Dátum: 2003-10-22 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:34.803801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy szemtanú elmondása szerint a dzsip egy öt amerikai szállítójárműből álló katonai konvoj része volt. A robbanás a terepjárót teljesen szétroncsolta. A sebesülteket más amerikai katonák azonnal kimentették. A roncs körül sok helybeli gyűlt össze a történteken örvendezve, miközben Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak.
A nap folyamán hasonló merénylet történt Bagdad központjában, ahol két amerikai katona sebesült meg könnyebben. A szerkezet egy városi főútvonal alagútjában robbant fel, megrongálva egy arra haladó, három gépkocsiból álló amerikai katonai konvoj egyik járművét.
MTI - fidesz.hu