Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellenzéki voksok is kellettek a sikerhez

A Fidelitas makói szervezete úgy ítéli meg, hogy gyenge Buzás Péter szocialista polgármester lobbitevékenysége, amit az Erdei Ferenc Kollégium címzett támogatásáról döntő pályázat szavazása is bizonyít.


Dátum: 2003-10-22 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:35.391766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidelitas makói elnöke, Weszely Tamás szerint a címzett támogatásokról szóló előterjesztés voksolása azért bizonyíték a polgármester erőtlen lobbizására, mert az országgyűlés honlapjáról letölthető adatok tanúsága szerint a szocialista frakció egymagában nem tudta biztosítani a pozitív döntéshez szükséges mennyiségű igen szavazatot, pedig létszáma alapján megtehette volna. A kérdéses törvényjavaslatról összesen 350-en voksoltak. A minimális többséghez legalább 176 szavazatra volt szükség, az MSZP padsoraiból azonban mindössze 175 érkezett, pedig további két szocialista honatya ült még a parlamentben - közülük azonban egy tartózkodott, egy pedig - történetesen Juhász Ferenc honvédelmi miniszter - nemmel szavazott. Így más frakciókból érkező támogató voksokra is szükség volt a jogszabály elfogadásához.

Ezekből egyébként nem volt hiány, hiszen a Tisztelt Ház végül 231 igennel hagyta jóvá. A történtek a Fidelitas makói szervezetének vezetője szerint azt jelzik, Buzás Péter politikusként gyenge, ezért a polgármesternek nincs oka személyes érdemeként feltüntetni a rekonstrukciós pályázat sikerét. Weszely Tamás azt is megjegyezte: úgy tűnik, Medgyessy Péter miniszterelnök sem tartotta fontosnak szavazatával támogatni a pályázatot, hiszen a voksolás idején igazolatlanul távol maradt.

Szabó Imre - Délmagyarország

Kapcsolódó elemek