Csecsenföldi "banditák" olajbevételei
Továbbra is az illegális olajkereskedelem a csecsenföldi "banditák" fő bevételi forrása - jelentette ki Borisz Grizlov orosz belügyminiszter szerdán. Grizlov ezzel kapcsolatban igen nehéznek nevezte a különböző olajipari létesítmények védelmét.
Dátum: 2003-10-22 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:37.952732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belügyminiszter elmondta, hogy az olajvezetékeket rendre megcsapolják az észak-kaukázusi köztársaságban, ahol az energiahordozót óriási mennyiségben lopják el, és a nyersolaj, az olajszármazékok illegális kereskedelme tömeges jelenség.
Grizlov szerint ezt a kérdést a térség politikai stabilitása érdekében rendezni kell. Mint mondta, az Észak-Kaukázusban jelentős mennyiségű és igen jó minőségű kőolajat termelnek ki, aminek az egész ország szempontjából stratégiai jelentősége van.
Az Orosz Föderáció úgynevezett déli szövetségi körzetében az olaj- és gáziparág jelentős hányadát alvilági csoportok ellenőrzik, amelyeknek hatalmas jövedelme származik a törvényellenes olajtermelésből és - értékesítésből.
A háború sújtotta és sok helyütt még mindig romos Csecsenföldön az utóbbi egy-két évben új benzinkutak jelentek meg. Az MTI értesülései szerint forgalmuk azonban minimális. Az olajvezetékeket nemcsak a bűnszövetkezetek csapolják meg, hanem a lehetetlen életkörülmények között élő lakosság is; gyakori látvány köztársaságszerte, hogy csecsen lakosok az utak mentén 5-10 literes üvegedényekben olajat, benzint árulnak.
Csecsenföldi közlés szerint a köztársaság 416 ezer főnyi munkaképes lakosságának 70 százaléka munkanélküli. Megélhetésük nincsen, papíron havi 550 rubeles (4400 forint) segélyt kapnak.
Csecsenföld egyetlen természeti kincsét az olaj jelenti. A klánszerűen szerveződő csecsen társadalomban az utóbbi évek háborúskodásaiban az éppen hatalomra került családok olajkutakat osztogattak hűséges támogatóiknak. A fegyverrel őrzött illegális "olajnyerő helyeket" a Csecsenföldön állomásozó 50-80 ezres szövetségi haderő vagy a csecsenföldi rendőrség meg sem kísérli felszámolni.
A Groznyeftyegaz köztársasági olajvállalat a héten közölte, hogy évi 3 millió tonnára növelték Csecsenföldön az éves olajkitermelést. Baudi Hamidov, a cég vezérigazgatója szerint ez a maximális kitermelési kvóta, mivel az olajlelőhelyek 90 százalékát már megnyitották. Szavai szerint egyelőre minden bevételüket az olajágazat helyreállítására fordítják.
MTI - fidesz.hu