Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pórul járt a svéd kígyócsempész

Vakációzás helyett rács mögé került Ausztráliában az a svéd férfi, aki a nadrágszárában elrejtett nyolc kígyóbébi eladásából szerette volna fedezni nyolcnapos kirándulását a kontinensnyi szigetországban.


Dátum: 2003-10-22 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:39.472444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 28 éves Per Johan Adolfsson Thaiföldről érkezett még szeptember 22-én Sydneybe, ahol gyanússá vált az egyik repülőtéri vámtisztviselő számára. Motozás, majd vetkőztetés következett, s akkor kiderült, hogy a férfi a lábszárához erősített házi készítésű tasakokban négy fiatal királykobrát és négy, ugyancsak fiatal boát "hordoz". A kis kobrák elpusztultak a kilencórás repülőút alatt, de a boák még éltek.

A hivatalos szervek nem hatódtak meg a 28 éves üveges és ablakkészítő magyarázkodásától, a svéd turistát bíróság elé állították, amely veszélyeztetett állatfajok példányainak illegális behozatala, valamint a hatóságok félrevezetésére tett kísérlet miatt kéthavi elzárásra ítélték őt.

Mint az AP beszámolt róla, a férfi ügyvédje szerint Adolfsson Ausztráliában ötezer ottani dollárért el akarta adni a kígyóbébiket, hogy az árukból fedezze egy nyolcnapos országjárás költségeit. "Meglehetősen bizarr módja a vakációzásnak" - ismerte el a bíróság előtt maga az ügyvéd is.

A svéd kígyóüzér különösen rossz helyen próbált kereskedni portékájával: az ausztrál hatóságok ugyanis nagyon szigorúan veszik az ilyen dolgokat, mert abból indulnak ki, hogy különféle egzotikus állatok bevitele az ottani élővilágot súlyosan veszélyeztető betegségek behurcolását jelentheti - írta az AP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek