Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fotóriporter a Zooscar-díj idei díjazottja

Pozsonyi Zita, a Blikk fotóriportere kapta idén a Fővárosi Állat- és Növénykert Zooscar-díját. Az elismerést szerdán adta át az intézmény főigazgatója - tájékoztatott az állatkert sajtóreferense.


Dátum: 2003-10-22 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:40.062664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pozsonyi Zita azzal érdemelte ki a díjat, hogy szinte minden szabadidejét az állatkertben töltötte, és akár hason kúszva is készített felvételt az állatkert lakóinak mindennapjairól - jegyezte meg Fodor Zsuzsanna.

Emlékeztetett: a Zooscar-t 1997-ben alapították azzal a céllal, hogy az állatkertet - küldetésében és céljainak megvalósításában - áldozatkész, korrekt, szakmai tevékenységükkel leginkább támogató újságírókat, médiumokat, közéleti személyiségeket elismerjék.

A díjat megkapta már Angyal Gábor, Elek László, ifjabb Kollányi Ágoston, Palugyai István, Ráday Mihály és Rózsahegyi Tibor.

A városligeti intézmény szerdán fogadta idei egymilliomodik látogatóját is. Mózes Anikó barátjával érkezett az állatkertbe - mondta el a sajtóreferens.

Hozzátette: a szerencsés látogató - aki ráadásul most ünnepli születésnapját - 2004-re szóló éves családi bérletet, 150 ezer forintos utazási utalványt és oklevelet kapott az állatkerttől.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek