A kormány megfeledkezett a szakszervezetekről
A kormány elfeledkezett a szakszervezetekkel kötendő középtávú megállapodásról, a hátralévő két és fél évre pedig már nem is érdemes megállapodást kötni - mondta a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerdán Kaposváron.
Dátum: 2003-10-22 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:40.366515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha ilyen kormányzati ajánlat lenne, el kell utasítani" - jelentette ki Kiss László, aki úgy vélte: a szakszervezetek és a kormány közötti feszültség ugyanis ellentmond egy esetleges megállapodásnak.
"Rossz a hangulat a közszférában; ha a személyi állományban ilyen bizonytalanság van, az visszahat a szolgáltatás színvonalára is" - mondta az MKKSZ elnöke a tervezett létszámleépítésekről szólva Somogy megyei szakszervezeti tisztségviselők előtt.
Kiss László hozzátette: nem tartja elképzelhetőnek, hogy ugyanazt a munkát kisebb létszámmal is ugyanolyan jó színvonalon lehessen ellátni. Szerinte az is kétséges, hogy túlmunka nélkül el tudják-e végezni a feladatukat a közszférában dolgozók.
"Szorgalmazni fogjuk a gyakori munkavédelmi ellenőrzéseket" - közölte a szakszervezeti vezető, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarország "túlmunkát végző rabszolgák tízezreivel" csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A jövő évi bérekről elmondta: a szakszervezet részéről "visszafogott igény, hogy 36 ezer forintos illetményalappal számoljon a kormány, ám ezt is visszautasították".
"Ezt hihetetlen rossz kormányzati döntésnek tartjuk" - tette hozzá Kiss László.
AZ MKKSZ elnöke közölte: nehezményezik, hogy a kormány anélkül döntött a közszférát illetően a jövő évi 13. havi bérek 2005-ben történő kifizetéséről, hogy egyeztetett volna a szakszervezettel.
"Illett volna megbeszélni, nem bejelenteni" - mondta Kiss László. Hozzátette: annál is inkább, mert ez az összeg növeli az az évi bérszintet, így majd hivatkozni lehet rá a bérszínvonal kapcsán.
A miniszterelnök kedden jelentette be, hogy mintegy 30 milliárd forinttal több pénzhez jutnak a jövő évi költségvetésből az önkormányzatok. Ennek pénzügyi fedezetét pedig úgy biztosítják, hogy a közszféra dolgozói a jövő évi 13. havi fizetésüket csak 2005-ben kapják meg.
MTI - fidesz.hu