Az EU-elnökség nem fogad el gyenge kompromisszumot
Az EU soros elnöksége mindent megtesz azért, hogy még az idén lezárja az alkotmányos szerződésről döntő kormányközi konferenciát (IGC), az alkotmány minőségét azonban nem hajlandó alárendelni e törekvésnek - jelentette ki szerdán az olasz miniszterelnök.
Dátum: 2003-10-22 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:40.972361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Silvio Berlusconi azokra a felszólalásokra reagált, amelyek az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén az IGC legutóbbi fordulójáról és az utána tartott EU-csúcsról folytatott vitában hangzottak el.
Az ülés után Pat Coxszal, az EP és Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtóértekezletén megismételte: az elnökség nem lesz hajlandó "alacsony szintű kompromisszumot" elfogadni. A konferencián részt vevő jelenlegi és majdani tagállamokat egyaránt arra sürgette, hogy tegyék félre önös nemzeti szempontjaikat a mindenki számára elfogadható megoldások megtalálása érdekében.
Nem kívánt viszont válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek arra vonatkoztak, van-e már elképzelése az elnökségnek az IGC-n vitatott legfontosabb kérdésekben kialakítható kompromisszumokról.
Ezt azzal indokolta, hogy Olaszország három szakaszra kívánja osztani a konferencia lebonyolítását. Az első az egyes országok álláspontjainak meghallgatása, ami az eddigi üléseken jórészt már megtörtént. A második a kompromisszumok kialakítása, a harmadik pedig a végleges megállapodás tető alá hozatala lenne.
A három legfontosabb nyitott kérdés az Európai Bizottság majdani létszámával és összetételével, a tanács soros elnökségi rendjének átalakításával, valamint a szavazási rend megváltoztatásával kapcsolatos.
Berlusconi megerősítette, hogy a mindenki számára elfogadható megoldások kialakítása érdekében elnökség "szükség esetén" november második felében kötetlen, csúcsszintű IGC-ülést szervez. Ennek iránymutatásai alapján a külügyminiszterek november utolsó napjaiban dolgozhatnák ki a végleges tervezetet, amelyet a december 12-13-án esedékes EU-csúcson hagyhatnának jóvá.
MTI - fidesz.hu