Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Október 23-a a hűség és a hazaszeretet próbája volt

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a megemlékezés előestéjén közleményében méltatja az Október 23-i ünnep méltóságát.


Dátum: 2003-10-22 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:42.455135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnep előestéjén a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az alábbi megemlékező gondolatokkal fordul Magyarország polgáraihoz: 1956 hőseinek és mártírjainak köszönhetjük, hogy ma ünnepelhetjük a nemzeti függetlenséget és a szabadságharcot. 1956 a hűség és a hazaszeretet próbája is volt. Erre emlékezünk október 23-án. Örüljünk, hogy lassan már mindenki a nemzeti összefogást, a zsarnokság, a diktatúra elleni elszánt szabadságharcot látja 1956-ban. Ahogyan negyvenhét esztendővel ezelőtt sokan és sok helyen küzdöttek a közös célokért, ,56 hőstetteinek felidézésében is bizonyára megmutatkozik majd sokféleségünk. De bárhol legyünk is, bárkivel emlékezzünk is, együtt, méltósággal elevenítsük fel 1956 emlékét. Csak úgy ünnepelhetjük a szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, ha mindenki saját meggyőződése, lelkiismerete szerint szabadon ünnepelhet. Bátran ünnepeljünk sokféleképpen, a szabadság úgyis összeköt bennünket.

Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Elnöksége

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek