Álmában Balogh Bicepsz Miklós is körmöt szaggat egy kicsit?
A kormányzati arrogancia immár a tettlegességig fajult: az országgyűlés falai között egy szocialista frakcióvezető-helyettes rángatni kezdett szabad mozgásában megakadályozott és kezet emelt, egy fideszes országgyűlési képviselőre.
Dátum: 2003-10-22 20:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:43.723218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Történt ugyanis, hogy kedd délután a 2004-es év költségvetésének a kultúrára vonatkozó részleteit tárgyalta a Parlament Kulturális Bizottsága, ahol a Fidesz tagjai nem kaptak szót, ezért Halász János alelnök szünetet kért, és megpróbálta elhagyni a termet - a szocialista frakcióvezető-helyettes Balogh Miklós azonban rángatni kezdte, s nem engedte kimenni a fideszes képviselőt. Balogh egy laptársunknak, [az origonak] nyilatkozva elismerte, hogy indulatosan reagált az esetre, s még azt is hozzátette: egy makarenkói, pedagógiai célzatú pofont megérdemelne Halász János. Ezzel szemben Nyakó Isván szocialista képviselő nyakló nélkül azt hajtogatja, hogy az eset nem történt meg - márpedig Deák Ferenc óta tudjuk, hogy hazudni nem szabad.
fidesz.hu