Sportközpont-épületavatás Hévízen
A stadionrekonstrukciós program keretében, 66 millió forint költséggel elkészült egyesületi épületet avatott fel Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter és Bozóky Imre, az MLSZ elnöke pénteken Hévízen, a stadionban.
Dátum: 2002-04-05 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:28.913631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sportminiszter avató beszédében kiemelte: a 37 hazai stadion rekonstrukciójával együtt a magyar labdarúgás remélhetően 4-5 éven belül eredményeket hozó "újjáépítése" is elkezdődött a Bozsik program által.
Mint mondta: hisz abban, hogy ebben a században Magyarország a sport országa lesz, kiemelt helyet adva a labdarúgásnak. Bozóky Imre MLSZ-elnök reményét fejezte ki, hogy a létesítmény az utánpótlás nevelésének is központja lesz.
Hozzátette: nemzetközi tornákat is szeretnének rendezni Hévízen. A két évvel ezelőtt felavatott hévízi labdarúgó pálya mellett, egy új szárny megépítésével és a régi klubház átalakításával létesült az egyesületi központ.
Többek között labdarúgó- és teniszöltözőket, edző és kiszolgálóhelyiségeket, edzőtáborozásra alkalmas szálláshelyeket, éttermet és egyesületi irodákat alakítottak ki a sportközpontban. A 66 milliós beruházási költség kétharmadát a szaktárca, a többit a városi önkormányzat fedezte.