Világdíjak Hamburgban
A hamburgi Musikhalléban átadták az idei "világdíjakat", amelyeket számos híresség vett át személyesen, köztük Michael Douglas és Morgan Freemann amerikai filmszínész, Karl Lagerfeld német divatkreátor, vagy a brit Robin Gibb a Bee Gees együttes képviseletében.
Dátum: 2003-10-23 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:45.303912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Személyesen jelent meg világdíjáért a rokkantszékhez kötött volt amerikai Superman, Christopher Reeve, és ott volt a szerdai gálaesten Siegfried Fischerbach is a Las Vegas-i német mágusduóból, akinek partnerét, Roy Hornt bengáli tigrisük életveszélyesen megmarta. Fischerbach, aki Roy díját is átvette, külön megtiszteltetésnek nevezte, hogy azokat Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök adta át neki. Siegfried és Roy legfeljebb elefántokat tüntet el, de ön egy egész falat tüntetett el - mondta Gorbacsovnak a dpa szerint. Jelen volt a hamburgi gálán Ali, az a 12 éves iraki kisfiú, aki a háborúban elvesztette karját és szüleit. "Az év férfijai" díjat ugyanis az őt megmentő orvosok kapták. Freemann azzal üdvözölte a több mint ezer fős közönséget, hogy "ő egy hamburger". Douglas - Alihoz hasonlóan - a béke fontosságát hangsúlyozta. Reeve kifejtette: mindig is úgy gondolta, hogy semmi sem lehetetlen. Balesete óta azonban azt kellett átértelmeznie, hogy mi lehetséges. Az 1995-ben nyakcsigolyatörésben megbénult színész felhívta az embereket, hogy segítsenek egymáson. "Az embernek azért nem kell a nyakát szegnie, hogy megmutassa, mi az emberség." A pénzzel nem járó világdíjakat csak férfiak kaphatják. Egy osztrák piárügynökség 2000-ben hívta alapította őket, egyben életre híva a "férfiak világnapját". Az idei díjakat 13 kategóriában osztották ki olyan férfiaknak, akik "megváltoztatták világunkat" a politika, a gazdaság, a film, a show és a tudomány szférájában. Világdíjat kapott Larry King amerikai tereferemester és Plácido Domingo hispán sztártenor is, de ők nem jutottak el az Elba partjára. A díjat egyébként most először adták át külföldön, vagyis Ausztrián kívül.
MTI - fidesz.hu