Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lesz magyar egyetem Révkomáromban

A szlovák parlament képviselőinek többsége csütörtökön támogatta a Révkomáromban létrehozandó önálló magyar egyetem tervezetét. Az egyetem a kormány programnyilatkozatában rögzített kötelezettségnek megfelelően a következő év január elsején létrejön, és szeptembertől fogadja az első hallgatókat.


Dátum: 2003-10-23 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:46.523926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Koalíció Pártjának elvárásai nyomán megalakuló Selye János Egyetem tervezetét a kormánypártok képviselői maradéktalanul, 75 szavazatukkal támogatták, de két független képviselő támogatásával összesen 77 lett az igenlő szavazatok száma, szemben a magyar egyetemet ellenzők 49 szavazatával. Hat képviselő tartózkodott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek