Tűzoltó-gépjárműveket adott át Pintér Sándor önkormányzatoknak
Egymilliárd forint értékben adott át különböző tűzoltó-gépjárműveket önkormányzati vezetőknek pénteken a belügyminiszter a fővárosban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Dátum: 2002-04-05 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:29.220411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűzvédelmi törvény alapján a biztosítók hozzájárulásaiból, a tűzvédelmi bírságokból, valamint az önkormányzatok pályázati önrészéből megvalósított beruházás értéke 960 millió forint. A pénzből beszerzett három könnyű kategóriájú műszaki mentőjárművet Karcag, Szerencs és Marcali vezetői vehették át.
Négy darab középkategóriájú műszaki mentővel gazdagodott Tatabánya, Balassagyarmat, Szombathely és Sopron önkormányzata.
A belügyminiszter Budapest, Pécs, Nagykanizsa és Mohács részére egy-egy 30 méteres emelőkosárral ellátott, magasból mentő gépjárművet adott át.
A miniszter beszédében szólt arról is, hogy az első fejlesztés során az elmúlt években 8,5 milliárd forint értékben korszerűsítették a járműparkot, majd a munkavégzés feltételeinek javítása érdekében több ezer védőruhát, és 920 légzőkészüléket adtak a tűzoltóságoknak.
Budapest mellett Veszprémben és Pécsen működnek már a PHARE-program keretében létesített műszaki mentőbázisok, s megindult a bázisok kiépítésének második üteme Győrben, Pécsen, Zalaegerszegen, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden.
Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a műszaki mentőbázisok fejlesztésének második üteméhez április végéig további gépjárműveket adnak át.