Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szavalóverseny Debrecenben

Hetedik alkalommal rendezték meg csütörtökön, az 1956-os forradalom kitörésének 47. évfordulóján a nemzeti forradalmi szavalóversenyt Debrecenben.


Dátum: 2003-10-23 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:47.981223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A versenyen, a hagyományoknak megfelelően, a résztvevők Pesti József, A vulkán peremén című verseskötetéből szavaltak el egy-egy alkotást. Most először a második verset nem feltétlenül ebből a kötetből kellett kiválasztaniuk, hanem bármilyen más, 1956-os alkotást is előadhattak. Pesti József 1952 és 1956 között titokban írt verseket, amelyekkel "megjósolta" a forradalmat. A költő 1956. október 23-án az Országház előtt mondott beszédet, majd idézett a Parlament című verséből, amiért később el kellett menekülnie az országból. Pesti József az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, és a forradalom 40. évfordulóján tért haza. A csütörtöki versenyen 160-an vettek részt; 30 versenyző a határon túlról érkezett. Pesti József elmondta: ötödik alkalommal hirdették meg a szavalóversenyhez kapcsolódva a nemzeti forradalmi verselemző pályázatot. "Most első alkalommal nem a versmondó versennyel együtt hirdetünk eredményt, hanem ezentúl a verselemző pályázat díjait mindig február 25-én, a kommunizmus áldozatainak napján adjuk át Debrecenben" - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek